Hírlevél feliratkozás

9. Adatkezelés

9.1. A 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról és a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően a javítási-szerelési megrendelés, vagy javítási szerelési illetve további szolgáltatásokra irányuló bármely szerződés (vagy nyilatkozat) Megrendelő általi aláírása akaratának olyan önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő előzetes tájékoztatásán alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja Vállalkozónak ahhoz, hogy személyes adatait a megrendeléshez kapcsolódó műveletekre kiterjedően célhoz kötötten kezelje, vagy a megrendelésben vett külön nyilatkozata szerint a megrendeléssel érintett tevékenységen túlmenően teljes körűen kezelje. Ennek alapján a Megrendelőnek külön kell a megrendelés során nyilatkoznia arról, hogy a megrendeléshez kapcsolódó adatkezelésen túlmenően felhatalmazást ad e Vállalkozónak arra, hogy adatait a megrendelésben foglalt adatkezelésen túl egyéb célból is kezelje és tárolja. Ezáltal Megrendelő a megrendelésre irányuló jognyilatkozatával (a megrendelés, vagy arra irányuló szerződés aláírásával) automatikusan hozzájárul, hogy a Vállalkozó személyes adatait adatkezelőként az adatbázisában rögzítse, nyilvántartsa, feldolgozza, kezelje, felhasználja, továbbá a Megrendelő külön nyilatkozata esetén azt a megrendeléssel érintett tevékenységen túlmenően termékek ajánlása, szolgáltatásnyújtás, folyamatos kapcsolattartás, piackutatás és direkt marketing megkeresés céljából felhasználja.

 

9.2. Vállalkozó, mint adatkezelő biztosítja, hogy, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény és a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény rendelkezéseit teljes körűen betartva kezelje az adatokat. Megrendelő az adatai kezeléséről bármikor ingyenesen tájékoztatást kérhet, valamint kérheti adatai helyesbítését vagy törlését az alábbi postai: Postaautó Duna zrt. 4030 Debrecen, Monostorpályi út 35/A., illetve e-mail: info@postaauto.com címeken. Kérjük, hogy a beazonosíthatóság érdekében a tájékoztatást / helyesbítést / törlést kérő nyilatkozatában mindig pontosan adja meg személyes adatait. A Vállalkozó Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság által kiadott nyilvántartásba vételi száma: NAIH-70677/2013.

9.3. Az adatvédelemre vonatkozó biztosítékok

Az adatvédelem alapelvei, célja

A Vállalkozó, mint adatkezelő a tevékenység végzése, az ehhez szükséges szerződés megkötése, tartalmának meghatározása, módosítása, a teljesítésének figyelemmel kísérése, a szerződésben meghatározott díjak számlázása, továbbá a szerződésből eredő egyéb követelések érvényesítése, és az együttműködési, adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából kezelheti a megrendelői személyes adatokat. A Megrendelő azonosításához a természetes személy esetén neve, lakcíme, születésének helye és ideje, valamint anyja neve, nem természetes személy esetén elnevezése, székhelye, adószáma, cégjegyzékszáma (egyéb nyilvántartási száma) szükséges. A Vállalkozó a tudomására jutott információkat és adatokat a hatályos jogszabályok előírásainak megfelelően bizalmasan kezeli. Minden tőle elvárhatót megtesz az általa kezelt személyes adatoknak a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozás, törlés vagy megsemmisítés, véletlen megsemmisülés és sérülés elleni védelméért.

A személyes adatok kezelése

A Vállalkozó a számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése valamint a szerződések figyelemmel kísérése céljából e szerződésekben meghatározott adatokon túl, a következő adatokat kezeli:

-a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok,

-a szerződések felmondásának eseményei,

-minden egyéb olyan adat, amely a szerződéses jogviszony időtartama alatt a szerződésben foglaltak teljesítése érdekében szükséges.

A Megrendelő a szerződés megkötésével hozzájárul ahhoz, hogy a Vállalkozó

-adatait rögzítse,

-azt számítástechnikai eszközökkel automatizáltan feldolgozza és elemezze.

Adatfeldolgozás, adattovábbítás

A Vállalkozó az adatkezelés céljához szükséges adatokat – az a), b) és d) pontok esetében az érintett egyidejű értesítése mellett átadhatja:

a)a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály vagy a Vállalkozó megállapodása alapján jogosult szervezetek, személyek, jogi képviselők részére,

b)a Vállalkozó tevékenysége szempontjából vett felügyeleti szerveknek,

c)a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, továbbá a közvádas bűncselekmények üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a közjegyzőnek és a bíróságnak,

d)a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak,

e)valamint követelés engedményezése esetén az engedményes személynek,

f)a zálogjog alkalmazása esetén annak érvényesítésében közreműködő alanynak.

Az adatok kezelésének határideje

A Megrendelőkhöz kapcsolódó valamennyi olyan dokumentumot és/vagy ezen dokumentumok számítástechnikai rendszerben rögzített adattartalmát, melyek gazdasági esemény megtörténtét dokumentálják, s így számviteli bizonylatnak minősülnek, a Vállalkozó hatályos adó- és számviteli szabályokban meghatározott megőrzési időig tárolja. Ilyen dokumentumnak minősülnek különösen: a szerződések, megrendelések azok módosításai, az azokon alapuló számlák, befizetési bizonylatok, ellenőrzések, beavatkozások bizonylatai, dokumentumai.

A Megrendelő a megrendelés, vagy szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Vállalkozó a megrendelői adatait rögzítse, azt számítástechnikai eszközökkel automatizáltan feldolgozza és elemezze.

A Vállalkozó a kezelt személyes adatokat haladéktalanul törli, ha nem a jelen pontban, illetve a jogszabályokban meghatározott célból történt az adatkezelés, vagy az adatkezelés célja megszűnt.

A Megrendelő jogai, bírósági jogérvényesítés

A Megrendelő jogainak megsértése esetén a Vállalkozó, mint adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, amennyiben bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

Elfogadom az adatkezelési nyilatkozatot.
A *-gal jelölt mezőket kötelező kitölteni!

Partnereink

© 2015 Postaauto.hu - Minden jog fenntartva Vállalási szabályzatPanaszkezelésAdatkezelési tájékoztató
X-Meditor Kft.